Ittvagyunkotthon

101.7 PécsFM

Pécs új rádiója. A '90-es és a 2000-es évek slágereivel komolyan vesszük a pécsiek szórakoztatását. Híradásainkban kiemelten foglalkozunk a térségben élő emberek számára fontos információkkal. Hallgatóink Pakstól a déli határig velünk tarthatnak. 101.7 PécsFM - Itt vagyunk otthon

container-box-top

Jövő vasárnap Pécs-Harkány!

Alig több, mint 1 hét múlva, március 1-jén rendezik az idei Pécs-Harkány Országúti Futóversenyt. A rendező idén is a PVSK Atlétikai Szakosztálya lesz. 

Az online nevezésre már január eleje óta van lehetőség, de a verseny napján, jövő vasárnap is lesz még mód rá, reggel 8 és 10 óra között a PVSK új csarnokában található versenyközpontban. A távot egyéniben vagy váltóban futva lehet teljesíteni, a mezőny március 1-jén 11 órakor rajtol. A 36. Pécs-Harkány Országúti Futóversenyről bővebben a PVSK oldalán lehet tájékozódni.

Megjelent:2020. február 21.

Továbbiak a HírTárból

Megkezdődött a felújítási munka Pécsett, a Nagy Imre út Keszüi út és Maléter Pál út közötti szakaszán. A tervek szerint két ütemben, mintegy két hónap alatt végzik el a munkát, amelynek része a kerékpárút építése illetve az útburkolat felújítása is. 

A tervezettnél később nyit a Hullámfürdő. Az eredeti tervek szerint a pünkösdi hétvégén már fogadta volna a vendégeket a pécsi strand, de az időjárás átírta a forgatókönyvet. 

Megújult a hirdi óvoda. Pécs városa csaknem 100 millió forintot kapott a létesítmény felújítására a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, ehhez a város önkormányzata még 64 millió forintot biztosított saját erőként. E

Közleményt adott ki a Pécsi Nemzeti Színház az elmaradt előadások jegyeinek kezeléséről. 

Palkonya most is nyitva lesz pünkösdkor. Bár a hagyományos, Pünkösdi Nyitott Pincék nevű rendezvényt a járványügyi helyzet miatt le kellett mondani, a hétvégén mégis érdemes a településre látogatni. 

Hallgass minket útközben is!

Hallgasd a 101.7 PécsFM műsorát telefonodon is! Töltsd le Google Play-en vagy App Store-ban megtalálható applikációnkat.