Ittvagyunkotthon

101.7 PécsFM

Pécs új rádiója. A '90-es és a 2000-es évek slágereivel komolyan vesszük a pécsiek szórakoztatását. Híradásainkban kiemelten foglalkozunk a térségben élő emberek számára fontos információkkal. Hallgatóink Pakstól a déli határig velünk tarthatnak. 101.7 PécsFM - Itt vagyunk otthon

container-box-top

Ha szerencsénk van, akár a Balatonig elláthatunk

Elkészült és szerdán át is adták az új kilátót a Zengőn.

A Mecsek legmagasabb pontján több, mint 160 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően alakították ki a 22 méter magas kilátót, ahonnan akár az egész Dél-Dunántúlt megfigyelhetjük. A kilátó legmagasabb szintjéről nem csak a környező települések láthatóak, megfigyelhető a Dráva és a Duna térsége is, sőt, kedvező időben akár a Balatonig is el lehet látni. Az új kilátó a remények szerint sok turistát vonz majd, ami segíthet a megye turisztikai életének fellendülésében.

Megjelent:2020. július 30. Fotó forrása: pecsaktual.hu

Továbbiak a HírTárból

Országszerte 650 településen folytatódik a szúnyoggyérítés. 

A legendás pécsi mester, Petrov Anatolij nevét vette fel az Apácai Nevelési Központ uszodája. 

Meghirdette új évadát a pécsi Bóbita Bábszínház. 

Várhatóan hétfőn tetőzik a Duna Mohácsnál. 

Szombaton újra hazai bajnoki mérkőzést játszik a PMFC. 

Hallgass minket útközben is!

Hallgasd a 101.7 PécsFM műsorát telefonodon is! Töltsd le Google Play-en vagy App Store-ban megtalálható applikációnkat.